Kiutazás időpontja: 2017-01-20

Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Szakképző Iskola

Budapest

Az Euroscola-program keretében minden évben alkalmanként körülbelül 500 középiskolás diák látogathat el az Európai Parlamentbe (az uniós tagállamokból), hogy a Parlament munkájával ismerkedjen és maga is részt vegyen abban.

A program során a résztvevők bevezető előadást hallhatnak az európai integráció főbb állomásairól, majd ezt követően a diákok maguk is munkacsoportokat alakítanak, és parlamenti vitákban tárgyalják meg az uniós kérdéseket. A vita lezárása után természetesen döntéshozatalra is sor kerül, hiszen így teljes a folyamat modellezése. Az AKG diákjai idén ismét sikeresen pályáztak és vehettek részt az Euroscola-programban. A 24 fős vertikális, 16-18 évesekből álló csoport élményeiről Somos Emma (10. évfolyam) készített élménybeszámolót.

2016. január 18-án tele izgalommal indultunk útnak először Salzburgba, majd onnan tovább Strasbourgba. A buszút bele illett volna bármilyen átlagos osztálykirándulásról kialakított képbe, ahogy zokniban ülve beszélgettünk vagy zenét hallgattunk – de valami mégis más volt. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium 24 diákja és 2 tanára azzal a tudattal utazhatott, hogy Strasbourgban az Európai Parlamentben várják őket, ahol egy egész napot eltölthetnek több száz másik országból érkezett diákkal és kísérővel.

Salzburgba érve, felvettük a hideg idővel a harcot és bejártuk a belvárost, amibe egy kellemes vacsora is belefért. Másnap délután már a Strasbourgi szállásunkat foglaltuk el és január 20-án eljött a nagy nap, mikor kipróbálhattuk milyen az Európai Parlament tagjának lenni.

Reggel nyolckor már a Parlament épülete előtt álltunk, tátott szájjal és persze óriási izgalommal. Miután megkaptuk a kitűzőinket és a napi programot, reggeli következett. 20 különböző országból ültek gyerekek az asztaloknál. Én ekkor éreztem át (aznap nem utoljára) azt a meghatározó élményt, amit az Unió jelmondata úgy fogalmaz meg, hogy „Egyesülve a sokféleségben”.
Ezután bevonultunk az ülésterembe és megkezdődhetett az első ülés, melynek része volt, hogy minden jelenlévő ország egy percben bemutathatta hazáját és iskoláját. Magyarországot és gimnáziumunkat, az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumot Czeizel Jakab és Sipőcz Benedek képviselték. Egy rövid közvélemény kutatás során kipróbálhattuk a Parlament profi szavazórendszerét is. Majd kérdéseket tehettünk fel az európai parlament német képviselőjének Michael Gahlernek. Sok kérdés témája volt a Brexit, a migráció. Számomra ebben az volt a legjobb, hogy olyan kérdéseket tehettünk fel, amik nekünk, 16-18 évesek számára fontosak, amik minket érdekelnek, foglalkoztatnak.

A közös ebéd ideje alatt négy fős, különböző nemzetiségű tagokból álló csoportokat kellett alkotni, hogy részt vehessünk az Eurojátékon. Ekkor leginkább az angol volt a közös nyelv, ami által szót tudott érteni egy dán, egy magyar, egy német és egy görög is egyszerre. A kvíz kitöltése során értettem csak meg igazán, a nyelvtanulás által kinyílik előtted a világ.

A kvízek leadása után megkezdőttek a bizottsági termekben tartott ülések, ahol az előre megadott témákról folytattunk beszélgetést, valamint választottunk szónokot és írnokot. Ők irányították a megbeszélést, valamint beszámoltak a második ülésen a saját bizottságunk munkájáról a többieknek. Az én témám az alapvető emberi jogok és a biztonság volt. Korlátozhatjuk e az emberek jogait, ha a biztonság a cél? A kb. kétórás bizottsági ülés során nagyon sok véleményt ütköztettünk és megismertünk más-más nézőpontokat. Számomra egyszerre volt elgondolkodtató és hihetetlenül motiváló az élmény. A második gyűlés során megismertük a többi munkacsoport kidolgozott beszámolóit és javaslatait – amikről kérdéseket tehettünk fel az írnokoknak, valamint szavazattal álláspontot is foglalhattunk az ötletekről. A komoly munka után következett az Eurojáték döntője és az esemény méltó lezárása az európai himnusz meghallgatásával.
Másnap, a hazaút előtt még bejártuk Strasbourgot, mely során felmásztunk a gyönyörű Notre-Dame-székesegyház tornyába és megcsodáltuk az elénk terülő meseszép kilátást.
Az Európai Parlamentben töltött egy nap során bebújhattunk egy európai parlamenti képviselő bőrébe és végigkövethettük egy téma megtárgyalását, azzal kapcsolatos javaslatok kidolgozásának, beterjesztésének és megszavazásának folyamatát. Saját bőrünkön tapasztalhattuk meg milyen nehéz munka ez és mennyi időt vesz igénybe, míg minden véleményt meghallgatunk, figyelembe veszünk és döntést hozunk. De a végén mégis úgy érezzük, hogy ez minden percet megért.

Az Euroscola-program által nem csak világot láthattam és közelebbről is megismerhettem az EU működését, de nagyon sok más olyan gyerekkel is találkozhattam, akiket azonos témák érdekelnek, hasonló értékeket tartanak fontosnak, mint én. Átérezhettem milyen az, amikor számít a véleményem és az élmények hatására megerősödött bennem az, amit a legjobban úgy tudnék leírni, mint európai polgári öntudat – ami az emberek közötti egyenlőségre alapszik.