Kiutazás időpontja: 2018-10-18

Gödöllői Török Ignác Gimnázium

Gödöllő

Az Euroscola versenyen, mely során online kellett bebizonyítanunk tudásunkat az Európai Unióról, a Török Ignác Gimnázium csapata lett az első az országban. Fantasztikus nyereményt kaptunk: elutazhattunk Strasbourgba, ahol egy napot eltölthettünk az Európai Parlamentben. Öt napos utunk azonban nem csak ebből állt.

Október 15-én, korán reggel gyülekeztünk az iskolánk előtt. Nem csak a győztes csapat tagjai, hanem a kiválasztott diákok is izgatottan várakoztak. Tudtuk, hogy fárasztó nap áll előttünk: kb. 15 órás buszút kellett ahhoz, hogy elérjük Triberget, ezt a kicsi várost a Fekete-erdő szívében, ahol a szállásunk volt a következő napokban.

Az út során voltak nyugalmasabb, illetve aktívabb órák is. Természetesen reggel mindenki próbált aludni, de nem nagyon jártunk sikerrel, ezért inkább beszélgetéssel, evéssel, filmnézéssel, illetve bámészkodással töltöttük el az időt.

Este 8 óra körül megérkeztünk Tribergbe, ahol a szállásunkon megvártak minket, így tudtunk vacsorázni. A szobák kiosztása után sokan egyből fürödni mentek, és ledőltek aludni, ugyanis az utazás elég kimerítő volt.

Másnap, kedden Strasbourgot néztük meg, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságán is járhattunk, ahol a magyar bíró Paczolay Péter beszélt nekünk a munkájáról, a Bíróság működéséről, illetve a magyar ügyekről. Körbenéztünk a Bíróság épületében is, ami szintén nagyon érdekes volt, hiszen tudtuk, hogy ez egy olyan hely, ahová csak nagyon kevés ember juthat el.

Este, a szálláson, vacsora után és közben próbáltunk barátkozni a velünk egy szálláson lévő németekkel, akik bár angolul nem értetettek, mi pedig nem beszéltünk túl sokat németül, mégis valahogyan megértettük egymást.

Szerdán Guba András és Csapó Tamás tanár urak egy földrajzzal kapcsolatos túrára invitáltak minket: megnéztük a Duna forrásait. Mindegyiknél más-más fajta forrással találkozhattunk. Volt, amit teljesen kiépítettek, és volt olyan, ami teljesen be volt ágyazódva a természetbe. Mi természetesen mindenhol rengeteg fotót és csoportképet készítettünk, a Csapó tanár úr által elhozott magyar zászlóval karöltve. A túra zárásaként Tribergben is megcsodálhattuk a természeti értékeket: itt található ugyanis Németország legmagasabb vízesése (a tribergiek legalábbis ezt állítják).

Aznap este, egy nagyon titokzatos és rémisztő programunk is volt: a szállásunkat körbeölelő Fekete-erdőben sétálgattunk, teljes sötétségben. A meseszép tiszta, csillagos ég alatt sétálva rendszeresen ijesztgette egymást diák és diák, de a tanárok se voltak restek, ha úgy alakult a szituáció. Egy közeli tisztáson leülve beszélgettünk az univerzumról, a csillagokról és a Holdról, miközben felfelé nézve mindezeket a saját szemünkkel láthattuk.

A csütörtöki nap volt a legfontosabb nap utazásunk során, ugyanis ez a nap volt az Euroscola-nap, amikor is az Európai Parlamentben különböző programon vettünk részt a másik 19 tagországból érkező diákokkal együtt. 2 fő minden országból bemutatta országát és városát, majd kipróbáltuk az elektronikus szavazórendszert, videóhíváson keresztül kérdéseket tettünk fel az Európai Parlament alelnökének, Dimitrios Papadimoulisnak. Ezzel a lehetőséggel sok magyar diák élt.

A finom ebéd után (ami alatt szintén csapatfeladatokat kaptunk), a korábban kiosztott témák szerint bizottsági termekbe oszlottunk szét. Ezek a témák a legfontosabb európai kérdéseket foglalták magukba: migráció, Európa jövője, fiatalok foglalkoztatása stb. Miután a csoportjainkban megvitattuk ezeket a kérdéseket, előterjesztettünk egy javaslatot a többi csoport elé, akik a szavazórendszert használva megszavazhatták vagy elutasíthatták a csoportok ötleteit.

Nagyon élveztük ezt a napot, ugyanis teljes körű képet kaptunk a Parlament működéséről, így teljesen beleélhettük magunkat a szituációba: 1 napra képviselők lehettünk.

Este egy összefoglaló kvízzel és egyéb játékokkal zártuk le a kalandunkat, bár még másnap haza kellett utaznunk.

Péntek este nagyon fáradtan, de élményekkel telve érkeztünk induló helyünkre. Az 5 nap rengeteg mindent tanított nekünk, és fejlesztette a nyelvtudásunkat. Olyan lehetőséget adott nekünk, amit soha nem fogunk elfelejteni.

Liska Dóra, 11. c