Kiutazás időpontja: 2015.11.05

Tiszavasvári Váci Mihály Gimnázium

Tanáraink szervező munkájának köszönhetően a tiszavasvári Váci Mihály Gimnázium tanulói képviselhették Magyarországot november 5-én Strasbourgban, az Európai Parlament által szervezett Euroscola napon. Az Euroscola –  nap azt jelenti, hogy a szerencsés európai diákok egy napra a politikusok bőrébe bújhatnak. Ülésezhetnek, szavazhatnak, különböző témákat vitathatnak meg más országokból érkezett diákokkal, illetve megismerhetik az Európai Parlament működését.

Gimnáziumunk még tavasszal, egy országos EU-s vetélkedőn való sikeres szerepléssel nyerte el a nem mindennapi lehetőséget. Az utazást megelőzően a felkészülésé volt a főszerep. Olyan – Európát és a tagországok fiataljait is érintő – témakörökben kellett felkészültté és naprakésszé válnunk, mint például a bevándorlás, környezetvédelem vagy a fiatalkori munkanélküliség. További kihívást jelentett, hogy mindezeket idegen nyelven tanulmányoztuk, hiszen a parlamentben az angol nyelv ismerete és használata elengedhetetlen volt a közös kommunikáció szempontjából.

Iskolánkból 24 diák, továbbá 4 szervező-felkészítő tanár vehetett részt az eseményen. A várva várt „megmérettetés” előtt pár nappal indultunk Tiszavasváriból és utunk során megtekintettük Mozart szülőházát, illetve a Fellegvárat Salzburgban, majd Münchenben az Allianz Arénában egy idegenvezető segítségével bejártuk a stadiont.

A francia-német határon lévő szállásunk elfoglalása után a következő napot Strasbourgban töltöttük. Feltérképeztük a Parlament épületét, majd a meseszép Notre-Dame-székesegyház tornyába is felmászhattunk. Birtokba vettük a francia negyedet, mindenki megtalálta a neki való látnivalót és programot.

November 5-én eljött a nagy nap. Reggel megérkeztünk a Parlamentbe. A kitűzők és a napi program kiosztása után közös reggelin vett részt 20 különböző országból érkezett diák. Az ülésterembe a munkacsoportok szerint foglaltuk el helyeinket és megkezdődhetett az első ülés. Az üdvözlő beszédet követően minden jelenlévő ország röviden bemutatta hazáját és iskoláját. Magyarországot és egyben gimnáziumunkat Szabó Konstancia és Nagy Gréta 11.A osztályos tanulók képviselték. Később egypár kérdéses közvélemény-kutatással kipróbálhattuk a szavazást is. A tanulók az Európai Parlament vezetőinek tehették fel bátor kérdéseiket, melyekre többnyire kielégítő választ kaptak. A közös ebéd elfogyasztása után az Eurojátékhoz megalakultak a 4 fős csapatok, amelyekben nem lehetett azonos nemzetiségű diák. Megkaptuk a kezdő rúgást az ismerkedéshez, és az új csapatainkkal kitöltöttük a kvízt. Miután ezzel végeztünk, mindenki a saját munkacsoportjához csatlakozott. A bizottsági termekben megtartottuk üléseinket, ahol már az előre megadott témákról folytattunk beszélgetést, majd szónokot és írnokot választottunk. Az ülésteremben sor került az utolsó gyűlésre. Itt már mindenki részt vett, és minden munkacsoport bemutatta az általa kidolgozott beszámolókat, javaslatokat. A más-más munkacsoportokban résztvevő diákok kérdéseket tettek fel a szónokoknak, írnokoknak, majd szavazatukkal álláspontot foglaltak. Az Eurojáték döntőjére is sor került, majd az európai himnusz után délután 6 órakor ért véget a napunk. Este a szállásunkon beszámoltunk egymásnak az élményeinkről, összegeztük a tapasztalatainkat.

A következő napot lazítással, kirándulással töltöttük. Jártunk a Fekete-erdőben a Duna forrásvidékén, de ellátogattunk a Bodeni-tó partjára Konstanz városába is. Hazafelé úton Stuttgartban, illetve Ulmban vártak még ránk érdekes látnivalók. A felejthetetlen hetünk után szuvenírekkel, tapasztalatokkal és nem mindennapi élményekkel érkeztünk haza. Azóta se múlt el úgy nap, hogy ne gondolnék vissza a történtekre és mindig is hálás leszek, hogy eljuthattam ilyen csodaszép helyekre.

 

Kecskés Kitti 11. A

Váci Mihály Gimnázium, Tiszavasvári