A budapesti Bolyai János Műszaki Szakközépiskola és Kollégium 2013 őszén vett részt az EUROSCOLA-játékban, teljesítményével pedig elnyerte a jogot, hogy a 24 fős diákcsapat és két kísérő pedagógus 2014. március 14-én Strasbourgba utazzon az Európai Parlamentbe, ahol hazánkat képviselte az „Európai Fiatalok Parlamentje” találkozón.
A Bolyaisok számára nem ismeretlen az EUROSCOLA-program, hiszen idén márciusban már harmadik alkalommal utazhattak az Európai Parlamentbe (EP). Az iskolát Pámer Éva fizika-kémia szakos pedagógus regisztrálta a www.euroscola.hu weboldalon. A játék élesítése előtt lázas készülődésbe és gyakorlásba fogtak az online próbajátékok segítségével, így nem jelentett gondot a diákoknak a tesztet élesben is kitölteni. Egy tanuló kezelte a számítógépet, társai pedig a gondolkodást és a válaszadást segítették.
A kiutazás híréről e-mailben és levélben is értesítették az intézményt. Hat témát kellett kidolgozniuk, melyek között szerepelt a fiatalok munkavállalása, az élelmiszerpazarlás megszüntetése és a megújuló energiaforrások hasznosítása is. Pámer Éva 4 fős csoportokba osztotta tanulóit. A magyar nyelvű felkészítést egy történelem szakos, míg a szövegek angolra fordítását egy angol szakos pedagógus irányította és felügyelte. Két fiú készítette el Magyarország és az iskola egyperces bemutatását.
A Bolyai 10. osztályos delegációja március 12-én indult útnak és március 16-án érkezett haza. Az egész napos parlamenti program mellett izgalmas város- és múzeumlátogatásokon vettek részt utazásuk során: a diákok jártak Münchenben, a Deutsches Museumban, Sankt Pöltenben és Schönbrunnban is.
A szigorú beléptetést követően már március 14-én reggel kezdetét vette az este hatig tartó „Európai Fiatalok Parlamentje” találkozó az EP-ben. A reggeli alatt csoportokra osztották a fiatalokat, akik a képviselők helyeit foglalhatták el az ülésteremben, míg kísérő tanáraik megfigyelőként vettek részt. Bemutatkoztak az egyes országok, majd képviselőktől és bizottsági tagoktól kérdezhetett a diáksereg az EP hivatalos nyelveinek egyikén: angolul, németül vagy franciául.
A közös ebédet EU-s totó követte, melyet négyes csapatokban töltöttek ki. A diákcsoportok közötti kommunikációt és a kapcsolatfelvételt segítendő valamennyi kérdést az EU egyik nyelvén tették fel a szervezők, így a fiataloknak keresniük kellett egy olyan résztvevőt, aki azt lefordítja nekik. A legjobb csoport jutalomban részesült.
Hat frakció alakult, melyek külön termekben gyűltek össze. Bő egy óra elteltével visszatértek az ülésterembe, a frakciók szóvivőt és titkárt választottak. Az elnök elmondta a javaslatokat, a diákképviselők feltehették kérdéseiket, majd szavaztak. Az egész napos programot az Európai Unió himnusza és a zászlók bevonulása zárta. Pámer Éva elmondta, hogy a program révén diákjai olyan helyekre jutottak el, ahova önállóan nem tudtak volna, és nagyon jól esett nekik, hogy igazi képviselőként bántak a velük.
Nagy Norbert