2014. tavasz

  • Kopányi Kinga, Szabó Veronika Eszter, Kovács Ákos Tibor, Hegyesi Zsolt

    1094

    Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium

    2013 őszén osztályunkból négyen úgy döntöttünk, hogy elindulunk egy 4 for Europe nevű európai uniós vetélkedőn Lakatosné Tóth Ildikó tanárnő felkészítésével. Akkor még nem is tudtuk igazán, mibe kezdünk, és milyen kalandok, lehetőségek nyílnak meg majd előttünk. (tovább…)

  • A budapesti Bolyai János Műszaki Szakközépiskola és Kollégium 2013 őszén vett részt az EUROSCOLA-játékban, teljesítményével pedig elnyerte a jogot, hogy a 24 fős diákcsapat és két kísérő pedagógus 2014. március 14-én Strasbourgba utazzon az Európai Parlamentbe, ahol hazánkat képviselte az „Európai Fiatalok Parlamentje” találkozón. (tovább…)

  • Osztályunknak március elején lehetősége nyílt eljutni Strasbourgba, az Európai Parlamentbe, ahol egy teljes napig parlamenti képviselők lehettünk – még ha csak játékból is. Az alaposan megszervezett utazást, a rengeteg látnivalót a gyönyörű tájakon és az Európai Unióról tanultakat még évek múlva is könnyedén felidézhetjük majd, hiszen a kellemes élményeket valamilyen módon mindannyian megörökítettük. (tovább…)

  • Nem tudom, kinek mi jut eszébe Strasbourgról, de őszintén bevallom, nekem nem az Európai Parlament volt az első gondolatom, mikor régebben meghallottam egy-egy beszélgetésben a hely nevét. Természetesen ez mostanra megváltozott, többé nem fordulhat elő, hogy ne a hatalmas üvegépület és a „chamber” képe jelenjen meg előttem a város említésekor, hála a Euroscolának. (tovább…)