Élménybeszámolók

  • Strasbourg: újabb felejthetetlen élmény

    (tovább…)

  • Iskolánk 2016. november 7. és november 12. között abban a szerencsében részesült, hogy 24 tanulóval és öt pedagógussal elutazhatott Strasbourgba, és ellátogathatott az Európa Parlamentbe.

    (tovább…)

  • Strasbourgi út-diákszemmel

    Az 1. napunk egy kora reggeli keléssel kezdődött majd pedig egy kedves reggel 5 órai indulással folytatódott. Utunk során viszont sikerült magunkat több-kevésbé kipihenni. Első állomásunk Salzburburgba vezetett ahol lehetőségünk nyílt városnézésre és panoráma kilátásra. Ezután elindultunk közösen Mozart szülőházának felkutatására, amit végül meg is találtunk néhány kínai turista társaságában. Ezután kaptunk szabadidőt és indulhattunk el a város fölfedezésére.

    (tovább…)

  • Majd kijöttünk a parlamentből, azon gondolkozva hogyan is jutottunk el ide. Várjunk, de hogyan is? Minden nyár elején kezdődött, amikor is értesítettek minket, hogy lehetőségünk lenne Strasbourgba menni, az Európai Parlamentbe, az Euroscola napra, ahol különféle modernkori problémákat vitathatunk meg és játékosan megtapasztalhatjuk az európai parlamenti képviselők munkáját.

    (tovább…)

  • Ismét Strasbourgban, az Európai Parlamentben!

    December 6-án ismét részt vehetett iskolánk Strasbourgban az Euroscola Napon. Ezen a napon 23 ország több, mint 500 diákja képviselte hazáját.

    (tovább…)

  • Beszámoló Strasburgból, Az EUROSCOLA programról, 2016.10.07, SEK Budapest International School

    Az Euroscola-program keretében minden évben körülbelül 500 középiskolás diák látogathat el az Európai Parlamentbe, hogy a Parlament munkájával ismerkedjen és egy napra EP – képviselő legyen, miközben a nyelvtudását is gyakorolja. A nyertes csapatok a 2016. október és december között megrendezésre kerülő szimulációs játékokon vehettek részt.

    (tovább…)

  • Strasbourgi út – élménybeszámoló diákszemmel

    Az 1. napunkon Prága volt az úti cél. Délután 3 óra körül megérkeztünk a szállásra, ezután következett a városnézés. Először ellátogattunk a prágai várba, ahol egy táncvideót is sikerült felvenni. Ezután a csoport egy része kiélvezte az igazi cseh sör ízvilágát, amíg voltak, akik a John Lennon fal előtt találták meg belső békéjüket. Közben át-átkeltünk a Károly-hídon, megcsodálhattuk az Óvárost, a zsidó negyedet (Josefov) a széles sétáló utcákon bóklászva. Énekeltünk egyet, majd fáradtan, de élményekkel gazdagon tértünk vissza a szállásunkra. (tovább…)

  • Az Euroscola versenyen, mely során online kellett bebizonyítanunk tudásunkat az Európai Unióról, a Török Ignác Gimnázium csapata lett az első az országban. Fantasztikus nyereményt kaptunk: elutazhattunk Strasbourgba, ahol egy napot eltölthettünk az Európai Parlamentben. Öt napos utunk azonban nem csak ebből állt.

    (tovább…)

  • Az Euroscola-program keretében minden évben alkalmanként körülbelül 500 középiskolás diák látogathat el az Európai Parlamentbe (az uniós tagállamokból), hogy a Parlament munkájával ismerkedjen és maga is részt vegyen abban.

    A program során a résztvevők bevezető előadást hallhatnak az európai integráció főbb állomásairól, majd ezt követően a diákok maguk is munkacsoportokat alakítanak, és parlamenti vitákban tárgyalják meg az uniós kérdéseket. A vita lezárása után természetesen döntéshozatalra is sor kerül, hiszen így teljes a folyamat modellezése. Az AKG diákjai idén ismét sikeresen pályáztak és vehettek részt az Euroscola-programban. A 24 fős vertikális, 16-18 évesekből álló csoport élményeiről Somos Emma (10. évfolyam) készített élménybeszámolót. (tovább…)

  • A Bornemisza Péter Gimnázium diákjai az Euroscola online kvízverseny őszi fordulóján egy strasbourgi utat nyertek iskolánk számára az Európai Parlamentben lezajló Euroscola napra.

    Február 19-én, hétfő reggel a Liszt Ferenc repülőtéren gyülekezett az a 26 fős (24 diák, 2 tanár) csoport, akiknek megadatott a lehetőség, hogy kimenjenek az Európai Parlamentbe, Strasbourgba, hogy ott képviseljék Magyarországot egy diákoknak szervezett ülésen. A repüléstől nem is, inkább csak azon izgultak többen, hogy nem lépi-e majd át a bőröndjük a 8 kilós keretet. Szerencsére semmi probléma nem történt az átszállások során, és 4 órára már Franciaországban voltunk a szállásunknál. (tovább…)